Polaroid Photo

Pictures from Budapest - Hungary

Budapest – Hungary

in the heart of Europe

Choose a Topic:

Thu
6
Jan '11

Hősök tere – Square of Heroes

Természetesen ha Budapest nevezetességeit vesszük sorra, elsők között kell szót ejtenem a Hősök teréről, amely egyben a Milleniumi emlékmű helye is, továbbá – az Andrássy úttal együttesen – a Világörökség része.

A Hősök tere és a Milleniumi emlékmű Budapesten

A Hősök terén téren látható szobrok:

Millenniumi Emlékmű (középen). Gábriel arkangyal áll az oszlop tetején, a talapzaton pedig Árpád fejedelem, mellette két oldalról a honfoglaló vezérek: Tétény, Ond, Kond, Tas, Huba, Előd.

Oszlopcsarnok (bal): Szent István és Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos szobra látható. Az oszlopcsarnok tetején pedig a Munka és Jólét szobra foglal helyet, illetve a másik végén a Háború lovaskocsija kapott helyet.

Oszlopcsarnok (jobb): Hunyadi János és Mátyás király, majd Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, végül Kossuth Lajos. Az oszlopcsarnok tetején a Tudás és Dicsőség szobra, a másik végén pedig -  a Háborúval szemben – a Béke lovaskocsija áll.

Comments Off

Comments are closed.